Eleinte komoly adok-kapok ment. Az amazonok estek-keltek, a cselezés nem nagyon akart menni, de kritikus helyzetben nem rontottunk, vagy volt rá újradobás. Ez ment az első félidő második feléig, amikor is a Lélekkufároknál elfogyott a lendület. Előbb Karom akadt fenn Madeleine-en, amik
or megpróbálta lerohanni, majd röviddel ezután Fafnir is hasonló sorsra jutott. Mindketten maradandó sérüléseket szenvedtek, de egyikük sem járt olyan rosszul, mint Zotmund, akit a Valhallába juttatott Sophie egy igen kemény ütése. Bár a csapat gyógyítója még sikerrel hozta helyre AgyaláGyula eleinte maradandónak tűnő sérülését, a mérkőzésre szerződtetett elf gyógyító sajnos nem volt tisztában a vérfarkasok anatómiájával, így csak rontott volna Karom helyzetén, ha az északi edző idejekorán el nem zavarja a sérült mellől. Az első félidőben azonban az amazonok sem tudták felvenni a labdát, így a nézők a szünetig gól nélkül maradtak.
A második félidőt az amazonok kezdték, akik igencsak lelkesen indultak meg előre. Köszönhetően annak, hogy Joanne kicsit elügyetlenkedte a labdafelvételt, azon vette magát észre, hogy előre szaladó társai között több északi is simán átjött, akik igencsak megnehezítették a dolgát. Szerencsére utóbb még Siegmund mellett is fel tudta venni a labdát, és erős karjának köszönhetően, Anastasie kezébe dobta a játékszert, aki simán beért a célzónába.
Ezután kisebb zavargás tört ki a nézőtéren, mely alatt a bíró hagyta futni az órát, így már csak a félidő alig több mint fele állt az északiak rendelkezésére az egyenlítéshez. Eleinte igencsak beszorultak a pálya jobb oldalára, azonban egy ügyes rohammal NagyBivaly utat nyitott Lokinak, akit azonban Aurore ért utol és teremtett földre. Ekkor kijött, hogy a Lélekkufárok igencsak elfáradtak a hármas emberhátrány miatt, így bár beleadtak apait-anyait, az utolsó lépéseket mindig elhibázták, így az amazon edző második nagy hibáját sem sikerült kihasználni arra, hogy a labdát visszaszerezve, gólt vigyenek a félidő végén. A végeredmény maradt 1-0 a Femme Fatale javára.
(UI: Az első félidő vége nagyon durva volt. Lord Kildarf kétszer dobott dupla koponyát, amikor a tolás is elég lett volna neki, nekem meg megszaladt a kezem, és két kör alatt csináltam meg a négy sérülés okozást. Illetve Lord Kildarf újradobás nélkül a mindent beléket sem nagyon dobta meg. Ezek eredményeképp, hiába követtem el két bődületes hibát is a második félidőben, így is meg tudtam nyerni a meccset.) ... [more]
| Posted Wed Oct 5 2011 21:48:45 (last edited Wed Oct 5 2011 21:52:59) by Ren |
View |